A község bemutatása

Mottó: „… a szigeten csak fekvése szerint az utolsó, nem pedig az állapota miatt…” (Bél Mátyás)

A Csepel-sziget gyönyörű tájaival, hívogató vizeivel itt van fővárosunk szomszédságában. Varázsát, báját felismerte milliós fővárosunk, s a kisemberek százezrei találnak kikapcsolódást, pihenést a két Duna partján, így a makádi erdőben is, az ottani vizek mentén.

Településünk bemutatásakor a cél egyenes és világos: e vonzó tájat, az ősi múlttal rendelkező kedves magyar községet minél többen megismerjék és megszeressék.

Megközelíthető személygépkocsival Budapestről az MO-ás körgyűrű csepeli vagy szigetszentmiklósi leágazásától a szigeten található főúton. Tömegközlekedéssel a ráckevei HÉV végállomásig kell utaznunk, majd onnan Makádig menetrend szerinti autóbusszal juthatunk el, illetve menetrend szerinti távolsági autóbuszjáratok indulnak Csepel (Koltói Anna utca) és Népliget autóbuszpályaudvarokról.

Makád község földrajzi és természeti viszonyai: Makád község a Csepel-sziget déli részén a sziget legalsó községe. Budapesttől való távolsága 50 km, Ráckevétől délre 10 km-re fekszik. Három oldalról a Duna veszi körül. Nyugaton határolja a nagy Duna, ahogy Makádon mondják az „öreg” Duna, keleten a Ráckevei-Soroksári Duna-ág, Makádon ma is „kis” Duna a neve, délen a két Duna összefolyása. Északon Szigetbecse és Lórév községek határa zárja be.

A makádi tájban a vizek, tavak, mocsarak elhelyezését nagyszerűen ismerteti Bél Mátyás (1684-1749) a XVIII. századi magyar tudományos világ egyik kiemelkedő egyénisége. „... a folyó nagyobb medre pedig közeledik a faluhoz – köztük erdő és mocsár foglal helyet- mocsár, melyet ugyancsak a Duna a sziget végétől egészen a faluig térít vissza, egy visszahajló ágával, amely az erdőt veszi körül, s mintegy új sziget gyanánt választja el a szárazföldtől.”

A holt ágak, hajdani élő medrek nyomai mindenütt ma is fellelhetők, követhetők. A víz árvizek idején telítődik a mai Zátonyok mélyedésén és a Kisduna - kertek, valamint a Szigetek vonalán kijut a Sésérre.

Maga a sziget északról délre enyhén lejt, az átlagos tengerszint feletti magasság Szigetszentmiklóson 102 m, Szigetújfalu és Szigetszentmárton 101 m, de Ráckeve, Lórév, Szigetbecse 100 m, Makádon már csak 99 m.

A sziget éghajlata kedvező, az Alföld éghajlatánál csapadékosabb, de az elosztás szeszélyes.

Az állatvilág az ártéri erdőkre, nádasokra jellemző. Az egész magyar középkorban királyok, főurak vadászterülete volt a sziget. A makádi erdőben a nagyvadak közül az őz és a vaddisznó is megtalálható, de valamikor a szarvas is honos volt.

Kedvesek a vizi és erdei madarak: sármány, nádirigó, búbos vöcsök, az egymás társaságát kereső szárcsa, a magányos vízityúk. A makádi nádasok szélén még olykor látni szürke- és vörösgémet, vadkacsát, ősszel megpihenő vadlibát és nagy ritkán a Kenderáztató részen 3-4 túzok is sétál. A mezők felett gyakran kering még rétisas, vércse és a kánya. Az erdőkben otthonos a harkály, szarka, az ingoványban gólya lépked, a Duna hulláma felett sirály ível.

A község régészeti emlékei: Makád földrajzi elhelyezkedése sok tekintetben meghatározta történetének alakulását. A sziget zártásága, elzártsága, élő és holt medrek ismeretlen vize, mocsarak, nádasok, lápok világa megnehezítette az őskor emberének mozgását. Ugyanakkor a vizek fölé emelkedő ligetes halmok védelmet és élelmet nyújtó ígérete, a vizek halbősége, a folyók, patakok tájékozódást kínáló biztonsága vonzotta is. A vonás erősebb volt, mint a gátlás és a ránk maradt leletek azt bizonyítják, hogy hazánk területén a legrégibb településnyomok többnyire folyók, patakok mentén, egykori vizek fölé emelkedő halmokon, hordalékkúpokon találhatók.

Sajátos módon rendkívül kevés a Makád község határából származó régészeti anyag. A kisszámú leletnek a hitelét is rontja az a tény, hogy az előfordulás körülményeiről keveset tudunk. A tárgyak csak évek elmúltával kerültek szakemberekhez, többször a lelőhely is bizonytalan, s így a lelőhely szerinti azonosítás nehéz.

A község határában az időszámítás előtti II. évezredben valószínűleg már éltek emberek. Későbbi korokból a környéken végzett ásatások során hun és avar települések maradványai kerültek felszínre. Az árpád-korban Makófalvának hívták. Első okleveles említését 1430-ban keltezték, akkor két község volt ezen a területen: Gyála és Simonfa. Határrészként ezek a nevek napjainkig fennmaradtak. A török hódoltság idején szultáni hász birtok. Lakói 1563-ban 15770 akcse adót fizettek. 1633-ban a 25 családdal jelentős falu a Csepel-szigeten.

Makád a szigeti reformáció fontos települése. A középkori katolikus templomot vették át és használták istentisztelet céljaira.

A jobbágytelkek elaprózódtak, ez maga után vonta a zsellérség kialakulását. Házatlan zsellért 1770-ben nem írtak össze, míg 1828-ban már 77 név mellett szerepelt e meghatározás. A XVIII. és XIX. században súlyos kolerajárványok pusztítottak az országban, és ezek Makádon is komoly áldozatot követeltek, összesen 133 személy halt meg.

Fényes Elek 1843-ban megjelent földrajzi könyve szerint a településnek 1179 lakosa van. Az első "Rév Társaság" 1848 elején alakult. A községből a forradalom és szabadságharc alatt 125 nemzetőrt állítottak. Az 1857. évi népszámláláskor 1349 személy élt a településen. Az 1875-1880-as esztendőket megelőzően jelentős művelési ág volt a szőlőtermesztés, de a XIX. század végén az első filoxérajárvány a makádi szőlőket sem kímélte. A dunai árvizek ellen a védgátakat 1898-ban kezdték építeni. A századforduló éveiben a népességszám csökkent a faluban. 1914 nyarán 424 férfit soroztak be katonának Makádról, majd 1916 októberében elvitték a falu két harangját háborús célokra. A háborút követően 1918 őszén felmerült a frontról hazatért katonák között a Nemzeti Tanács megalakításának gondolata, és a tervet meg is valósították. 1919. április 7-kén megválasztották a 15 tagú testületet. 1919 augusztusától a faluban ismét a századforduló megszokott életritmusa szerint éltek: a hagyományos mezőgazdasági munkák elvégzése jelentette a mindennapokat. Az itt élőknek a helyi színjátszó kör, a dalárda, a leány énekkar szereplései jelentős közösségi események voltak.

A makádiaknak fontos szervezete ekkor az 1896-ban alakult tűzoltó egyesület, hisz működése a nagy tűzvészektől való megszabadulást jelentette. Az egyesület a megalakulásának 110. évfordulóján 2006-ban 17 fővel újraszerveződött és nyújt segítséget a település lakosainak természeti katasztrófák idején

A falu lakossága 1930-ban 1437, 1941-ben 1429 fő, akik közül ekkor néhány kivételével mindenki magyar anyanyelvűnek és nemzetiségűnek mondta magát. Működtek itt ácsok, cipészek, takácsok, akiknek termékei nagyobb vásárokon is keresett árunak számítottak. A falu megszokott életét az 1940. évi tavaszi árvíz feldúlta. A Lórév felőli részen, a Duna gátszakadása miatt a környéket elöntötte a jeges ár. A lakosságot kitelepítették, csak a férfiak közül maradtak néhányan otthon, hogy az elmenekített állatokat ellássák. Az árvízkárok helyreállításával egy időben egyre többen kaptak katonai behívót. A háború elérte Makádot, a front 1944 végén dúlt a makádi részen. Az itt élők közül a háború áldozata lett több mint harminc ember. A földosztás után a földhöz jutottak megkezdték a gazdálkodást a sok apró parcellán. A falubeliek - a termelőszövetkezetek szervezésének időszakában megalakították saját gazdaságukat. A tanácsi feladatok átszervezésével az 1970-es évektől közigazgatásilag sok szállal kötődött Ráckevéhez a település.

A sziget legdélebbi településének szépségeit és gondját tudhatja sajátjának Makád 31,77 km2 területen élő 1283 lakosa. A villanyhálózat több évtizede kiépült. A vízvezeték hossza 12,4 km, és erre rákötötték a lakások 90%-át. A csatornahálózat kiépítésének befejezése után a szennyvízelvezetés és -tisztítás gondja is megoldódott. A faluban a vezetékes gázt a háztartások 50%-ában használnak, és a telefonigényeket is kielégítették. A községben sok a személygépkocsi. A XX. század utolsó harmadára a mezőgazdasági területeken végbement változás az ott élők munkalehetőségeit nagymértékben átformálta.

A lakosság a mezőgazdasági és ipari tevékenység mellett elsősorban a szolgáltatások területén találhat új, tartalmas munkalehetőséget.

Komoly lehetőség rejlik a falusi turizmus rendszerének kialakításában, hisz a szép környezet, a kirándulási lehetőségek, a ráckevei termálvíz és a közeli látnivalók jelentős vonzerővel rendelkeznek. A faluba látogató a makádi nagyerdő és halastó környékén kellemes környezetben kirándulhat, gyönyörködhet a sziget egykori állapotához közel álló terület szépségeiben.

Említésre érdemes a községi öregtemető, melyben megtalálhatók még a hagyományos kopjafák. Az új köztemetőben az aradi vértanuk emlékére állított, rovásírással vésett emlékkopjafát láthat az ide látogató.

A falu temploma 1803-1806 között épült a középkori templom építőköveinek felhasználásával. Copf stílusú, tornyos épület.

Az 1744-től vezetett egyházi anyakönyvek hiánytalanul fennmaradtak. A templom oldalfalán emléktábla örökíti meg a háborúban elesettek nevét. A falu szülötte Turi József orientalista (1861-1906), aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. A nevét viselő általános iskolában megtekinthető kiállítás a falu híres szülöttjének emlékét őrzi. Évekig élt Törökországban, tapasztalatait cikkek, tanulmányok formájában közkinccsé tette.

„Kedves falumról írtam, mely nehéz körülmények között vészelte át a századok küzdelmét. Sorsa sokat volt mostoha, de mindig hű maradt a tájhoz, a szülőföldhöz. Népe talán ezért lett keményebb a környezeténél.”
(idézet Pataki Ferenc református tanító „Adalékok Makád község történetéhez” című művéből)

Felhasznált irodalom: Makád község történetéről szóló tanulmány, melyet Pataki Ferenc református tanító „Adalékok Makád község történetéhez” címmel készített (megjelent a RÁCKEVEI FÜZETEK sorozatban, kiadta: Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács, Ráckeve) Fényképeket készítette: Szűcs Dénes makádi lakos